Google

Egyre több helyen elérhető a Google Inbox

Egyre több helyen elérhető a Google Inbox

A Google ebben az évben Inbox nevű, 2014-ben bemutatott e-mail szolgáltatását több platformra is kiterjesztette. A szolgáltatás márciustól már elérhető Firefoxon, Safarin, iPaden és Android tableten is. A frissített alkalmazás már letölthető a Google Play aruházból és az App Store-ból is. (A Google Inbox szolgáltatás megszűnt. A funkciók többségét Gmail alkalmazásba építették.)

A Google Inbox

A frissítés előtt a Google Inbox asztali gépen csak és kizárólag a Chrome böngészőben működött, okostelefonok közül pedig iOS-en és Androidon. A Google tavaly egy Inbox alkalmazást is tesztelt kifejezetten a Chrome-ban, de a legtöbb vélemény szerint ez csupán egy jól eladott, felturbózott ikon volt. Tovább

Google névjegyek szerkesztése, törlése

Google címtár

A Google-nél számos módja van a fiókunkban tárolt névjegyek megtekintéséhez, szerkesztéséhez. Legyen szó egy androidos telefon névjegyzékéről vagy éppen Gmail kapcsolatainkról. Ezeket a kontakt adatokat a Google egységesen kezeli, így bármelyik készüléken vagy Google szolgáltatásban módosítunk rajta az a többi helyen is megváltozik.

Google címtár

Az egyik legegyszerűbb módja kapcsolatink megtekintésének, ha felkeressük a Google címtárat: https://contacts.google.com . Bejelentkezés után láthatjuk a fiókunkhoz rendelt összes bejegyzést. Tovább

Más is belépett Google fiókjába? Így ellenőrizze

Google belépések listázása

A Google komolyan veszi a felhasználói fiókok védelmét, élen jár a legújabb biztonsági fejlesztések bevezetésével. Folyamatosan figyeli a felhasználói aktivitásokat, és szokatlan eseményeknél akár ideiglenesen le is tilthatja a fiókot, vagy éppen arra kérheti a felhasználót, hogy igazolja vissza, valóban a jogos tulajdonos kíván belépni (pl. SMS-ben küldött kód). A fiókok biztonsága azonban nem csak a szolgáltatón múlik, hanem nagymértékben a felhasználón is. Felhasználóként a következőre figyeljünk: Tovább

Karácsonyi visszaszámlálás a Google Santa Trackerrel

Google Santa Tracker visszaszámláló

Nyakunkon a Karácsony, mindenki készülődik az ünnepekre, így a Google is kiveszi a részét az ünnepi hangulat fokozásában. Most már tradicionálisan december elejétől megnyitja kapuit a Santa Tracker. Az oldal megnyitása után egyből egy nagy visszaszámlálót találunk, ami másodperc pontossággal mutatja a Karácsonyig hátralévő időt. De ennél azért jóval többet rejt az oldal, ugyanis mint egy adventi naptár, minden nap újabb és újabb érdekességgel találkozhatunk. Legyen az egy videó, ismertterjesztő leírás vagy éppen egy szórakoztató mini játék.

Google Santa Tracker visszaszámláló

Nem csak böngészőn keresztül érhetjük el az oldalt, hanem egy Androidos alkalmazás és egy Chrome böngésző-kiegészítőn keresztül is hozzáférhetünk. Tovább

Az új Google Naptár alkalmazás bemutatása

Google Naptár új design

A közelmúltban már beszámoltunk a frissített Gmail alkalmazásról, most pedig megnézzük a megjelenésben és funkcionalitásban is megújult Google Naptár alkalmazást. Még november elején mutatta be a Google a korszerűsített naptár főbb funkciót, azonban az alkalmazás mintegy két hete tölthető le Androidos (4.1+) telefonokra. A Play áruházban olvasható vélemények alapján vegyes fogadtatással debütált az új alkalmazás. Vannak, akik istenítik a teljesen új designt, mások pedig épp ellenkezőleg, átláthatatlannak tartják. De nézzük is milyen újdonságokat rejt az applikáció. Tovább

Egyszerű fordítás a Chrome böngészőben

Google Chrome fordító

A Google által fejlesztett Chrome Böngésző mára nem csak világszerte, de hazánkban is az első számú böngészővé nőtte ki magát. Gyors, naprakész, folyamatosan fejlesztik, és amit kevesen tudnak, számtalan kiegészítő áll rendelkezésre, amikkel tovább bővíthetjük a Chrome a böngészőnk tudását. Akik sokszor használjak a Google fordítót, illetve idegen nyelvű weboldalakat böngésznek, és gyakran találkoznak ott ismeretlen kifejezésekkel, mondatokkal, számukra nagy segítség lehet az ingyenesen elérhető Google Fordító kiegészítő alkalmazás. Használatával csupán elég kijelölni a lefordítandó szöveget, majd egy kattintással a kívánt nyelven jeleníti meg a megfelelő fordítást a böngésző. Tovább

Google fiók létrehozása Gmail cím nélkül

Google fiók létrehozása Gmail cím nélkül

A Google több tucat szolgáltatást kínál, többségüket ráadásul ingyen, viszont ha használni kívánjuk valamelyik terméküket, akkor legtöbbször egy regisztrációval kell kezdenünk, amennyiben nincs még Google fiókunk. Alapesetben, ha létrehozunk egy új fiókot, akkor egy új Gmail címet is meg kell alkotnunk, de ez nem feltétetlen szükséges. Ha van már elektronikus postafiókunk és nem akarunk mellé egy új Gmail-es címet, akkor a meglevő email címünk felhasználásával is regisztrálhatunk egy Google fiókot. Tovább

Google fiók teljes mentése

Google fiók teljes mentése

Bizonyára sokakkal előfordult már egy ingyenes levelezőrendszer használata során, hogy a több éves levelezéseit lementette volna, de nem tudta, hogy kell illetve egyáltalán lehetséges-e. A Google szolgáltatásait tekintve nem kell aggódniuk a felhasználóknak, ott ugyanis néhány lépésben tetszés szerint lementhetjük az adatainkat a következő szolgáltatásokból:
Gmail, Google naptár, Drive, Youtube, Könyvjelzők, Hangouts, Névjegyek, Voice, Google Play Könyvek. (A lista folyamatosan bővül) Tovább