Citromail.hu

A Citromail egy ingyenes levelezőrendszer, amit 2004-ben indítottak el. Éveken keresztül hazánk egyik legnépszerűbb levelező szolgáltatása volt, de mára a nagy nemzetközi szolgáltatók térnyerésével háttérbe szorult. Az elérhető extra funkciók tekintetében nem jeleskedik, de sokak számára továbbra is teljes értékű email szolgáltatást nyújt az oldal.

A postafiókhoz elérhető tárhely 2GB kapacitású, ahol legfeljebb 5 megabájtos csatolmányokat küldhetünk, vagy éppen fogadhatunk. Ha ennél nagyobb méretű mellékletet küldenénk, akkor az Óriásfájl funkciót kell igénybe vennünk, amin keresztül akár 1 GB-os határig megoszthatunk fájlokat. Ilyenkor a feltöltött tartalmat egy emailben elhelyezett hivatkozáson keresztül érheti el a címzett.

A biztonság tekintetében nincs kivetnivaló a rendszerben. Szigorú vírus- és spamszűrő is védi fiókunkat, így időnként érdemes a kéretlen leveleknek fenntartott mappába is belenézni, előfordulhat, hogy egy-egy automatikus levél odakerül. A felhasználók is dönthetnek amellett, hogy egy levelet spam-ként jelölnek meg.

Az Értesítések funkció használatával a böngésző push üzenetben jelezi az új levél érkezését, amihez nem szükséges, hogy belépve legyünk a fiókunkba.

Külső levelező programon keresztül is kezelhetjük elektronikus postafiókunkat a POP és IMAP protokollok használatával:

  • POP: pop3.citromail.hu | Port: 110 / 995 (titkosított)
  • IMAP: imap.citromail.hu | Port: 143 / 993 (titkosított)

A kimenő levelek küldésére szolgáló SMTP protokoll elérést nem biztosít a Citromail. Itt a saját internet szolgáltatásunk által nyújtott szerver beállításokat kell alkalmaznunk (Pl. Telekom esetén SMTP: mail.t-online.hu | Port: 25)

Természetesen az olyan nélkülözhetetlen funkciók is rendelkezésre állnak, mint az Aláírás, Automatikus válasz / továbbítás vagy éppen a létrehozott mappák kezelése.

Citromail mobilról

A fejlesztők próbálják követni a legújabb trendeket, így a Citromail is időről időre megújul. A jelenleg használt reszponzív megoldásnak köszönhetően minden képernyőméreten megfelelően jelenik meg a levelező. A böngészőn keresztül a citromail.hu oldal megnyitásával a megszokott módon használhatjuk a levelezőt mobilkészülékekről is. Mindemelett a Citormail rendelkezik dedikált alkalmazással Android és iOS rendszerekre is.

Citromail Android

Az Android operációsrendszerrel működő okostelefonok estén lehetőség van az ingyenes Citromail alkalmazás letöltésére. Ha gyakran kezeljük Citromail-es levelezésünket mobiltelefonról, akkor érdemes ezt a módját választani, így sokkal gyorsabban férhetünk elektronikus postafiókunkhoz, ráadásul számos hasznos funkciót is tartalmaz a program. Azonnal értesülünk az új levelekről, emellett kényelmesen kezelhetjük elektronikus leveleinket, de az emailek rendezésére és keresésre is jól használható megoldásokat találunk. Egészen olyan részletekig szerkeszthetjük fiókunkat, mint a levélaláírások vagy az automatikus továbbítás. Új levél írásakor egy érintéssel csatolhatunk képeket a levélhez, illetve új képet is készíthetünk. Letöltés a Google Play oldalról.

Citromail Android

Citromail iOS (Apple)

A Citromail alkalmazás az iOS rendszert használó eszközökre (iPhone, iPad) is elérhető. Hasonlóan az Andriodos változathoz azonnal értesülhetünk új levél érkezésekor, levelet írhatunk, rendezhetjük címjegyzékünket és mappáinkat is. Természetesen a levélírás mellett további hasznos funkciók is elérhetőek a programban. Letöltés az Apple App Store-ból.