Figyelmeztet a Gmail, ha levelezőpartnerünk nem használ titkosítást
A Gmail egy újabb biztonsági figyelmeztetést vezetett be a levelezőrendszerébe a múlt hét folyamán, így ezentúl láthatjuk, ha a valamelyik partnerünk email szolgáltatója nem használ titkosítást. A Google-nél mindent megtesznek a maximális biztonság érdekében, nincs ez a másképp a Gmail levelező esetében sem. Azonban hiába a teljes biztonság Gmail-nél, ha a levelezőpartner szolgáltatója fittyet hány a titkosításra. Minden rendszer olyan erős, mint a leggyengébb eleme.
Tehát, amikor olyan levelet küldünk, vagy kapunk, ahol a partner rendszer nem támogatja a TLS protokoll szerinti titkosítást, akkor az email címzett sorában megjelenik egy nyitott piros lakat.
Bárki láthatja azokat a leveleket, amik nincsenek titkosítva?
Ez így nem teljesen igaz, de azt tudni kell, hogy egy email számtalan routeren és számítógépen megy keresztül, míg a feladótól elér a címzettig, és ha valaki ebbe a csatornába belelát, akkor kisebb erőfeszítés nélkül láthatja a levél tartalmát. Persze nem kell egyből megijedni, mert akik az ilyen leveleket „lehallgatják” nem arra lesznek kíváncsiak, hogy mit fecsegünk a barátunkkal, de azért jelszavakat, vagy bármilyen bizalmas, személyes adatot ne írjunk olyan levélbe, ami nem titkosított csatornán keresztül megy a küldő és a címzett között.
Erre a piros lakatra figyeljünk!
Így néz ki a folyamat titkosítás nélkül a feladótól a címzettig
Így pedig titkosítással
Mi a helyzet hazai pályán?
Megnéztük az itthon leginkább használt ingyenes levelezőrendszereket, mégis hogy állnak ezzel a TLS titkosítással. A következő eredmény született.
- Gmail használ
- Freemail nem használ
- Hotmail használ
- Citromail nem használ
Láthatjuk, hogy a hazai szolgáltatók (Freemail, Citromail) még nem építették be a rendszerükbe az említett titkosítás módot.
( Forrás )