Freemail regisztráció

A freemail.hu címen keressük meg az „Regisztrálok” feliratot, majd kattintsunk rá. A megújult kétlépcsős regisztráció folyamán először adjuk meg a vezeték illetve keresztnevünket. Válasszunk ki egy elérhető postafiók azonosítót, ez lesz a felhasználói nevünk, amely a @freemail.hu rész elé kerül az e-mail címünkben. A rendszer jelzi, ha az adott email cím már foglalt, ilyenkor újat kell választani.

Meg kell adnunk a jelszót, amelyet majd használni akarunk. Ezt kétszer is be kell gépelnünk, hogy a rendszer tudja, biztosan nem írtuk el véletlenül. Ügyeljünk a „Jelszó erőssége” visszajelzőre, ami mutatja, mennyire bonyolult titkos kódot választottunk (az erős jelszó legalább 8 karakter hosszú, tartalmaz kis- és nagybetűket, számokat és egyéb írásjeleket is).

A biztonsági beállítások résznél töltsük ki a másodlagos email cím és a biztonsági kérdés mezőket. Ezek ugyan opcionálisan, azaz nem kötelezően kitöltendő adatok, de a későbbiekben nagy segítségül szolgálhatnak. Például ha elfelejtjük jelszavunkat, vagy éppen törlés előtt áll a fiókunk, 90 nap inaktivitás miatt, akkor erről értesülhetünk a megadott email címen. Az emlékeztető kérdésnél érdemes olyasmit kérdezni, amire csak mi tudjuk a választ (például mi volt az első tanárod neve).

A Következő gomb megnyomásával a regisztrációs folyamat második oldalára jutunk. Itt a személyes adatainkat kell kitölteni: születési dátum, irányítószám, nem, végzettség stb. A rendszer az érdeklődési köreinkre is rákérdez. Mindezekre promóciós okokból van szükségük a későbbi reklámozás miatt.

Freemail regisztráció

Végül - a felhasználási feltételek elfogadása után - a „Regisztrálok” gombra kattintva befejezzük a Freemail fiók létrehozását. Ezek után már is használható a frissen létrehozott elektronikus postafiók.

Jelszó emlékeztető

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a jelszó emlékeztető és az alternatív email megadása. A legtöbben ennek fontosságára csak akkor döbbenek rá, amikor már késő, ugyanis ha elfelejtettük jelszavunkat és nincsenek az említett adatok valamelyike megadva, akkor nincs lehetőség, hogy más módon hozzáférjünk Freemailes levelesládánkhoz. Azaz a teljes levelezésünk odaveszik és a még címtárban lévő kapcsolatainkat sem tudjuk értesíteni, hogy nem férünk hozzá leveleinkhez.

Freemail jelszóemlékeztető beállítás

A jelszó visszaállító lehetőségeket nem csupán regisztrációkor, hanem bármikor később is megadhatjuk. Lépjünk be profilunkba és kattintsunk a "Beállításaim" menüpontra, majd válasszuk a "Biztonság" linket. Itt az utasításoknak megfelelően kitölthetjük a kívánt adatokat, hogy a jelszó elvesztése estén legyen lehetőségünk a saját fiókunk hozzáféréshez.