Újdonságok a Google Calendar-ben

A Google Calendar márciusban jelent meg iOS-re, nem rég pedig számos újítással bővült, így még látványosabb, még könnyebben kezelhető és még vonzóbb lett a felhasználók számára.

A Google Calendar

Az alap alkalmazás márciusban jelent meg iOS-re, mellyel a Google novemberi ígéretét váltotta valóra. A Calendar fokozottabban működött együtt a Gmaillel, képes volt az e-mailekben írt időpontokat értelmezni, és azokat a naptárba importálni, illetve nagy előnye volt, hogy az iPhone-on beállított összes naptári adatot képes volt kezelni.

A Google persze nem elégedett meg ennyivel és pár hete piacra dobta a frissítést, mely több hasznos újítást és funkciót is tartalmaz. Ezek közül a legtöbb Androidon már régóta elérhető, most azonban az iPhone birtokosok is végre élvezhetik őket.

Google Naptár iOS alkalmazás

Az újítások

A hét mostantól hét napos nézetben látszik, mely elsőre nem tűnik fontos újításnak, de aki ez előtt használta az alkalmazást, bizony a hétvégék tervezésénél néhol nehézségekbe ütközött. A hét napos nézettel könnyebb a hétre lebontott tervezés, az európai szemnek pedig egyébként is ismerősebb, megszokottabb.

Beépítették az interaktív értesítések funkciót is, így, ha a telefon jelzi egy találkozó vagy határidő közeledtét, az értesítésre kattintva azonnal megnyílik a naptárban az adott esemény, egy esetlegesen hozzá kapcsolt térkép, és a résztvevőknek való e-mail küldése is csupán egyetlen gombnyomás.

A Google Calendar a Google Drive-ba feltöltött fájlokat is érzékeli, így ezek hozzáadása a naptárhoz is sokkal könnyebb és gyorsabb lett, sőt a Calendar azt is érzékeli, ki férhet hozzá az adott fájlokhoz, és automatikusan megkérdezi a felhasználót, hogy meghívja-e az illetőket az eseményre.

A Google Calendar remek alkalmazás, és lassan az iPhone birtokosok is ugyanúgy élvezhetik minden előnyét, mint az Androidos telefonnal rendelkezők, hiszen a Google folyamatosan dolgozik a frissítéseken.

Google Calendar App Store

Hasznos: 
5
Értékelés: 5 (1 szavazat)